A zenei képesség kibontakoztatása
„Sokan ismerik a szót: »zenei képesség«, de kevesen fogják fel, mit is jelent ez a bonyolult, sok szálból szőtt, titokzatos valami, amely megszámlálhatatlan változatban bukkan fel a gyerekekben” – írja Kokas Klára.[1]
A zene elvont jelentésrendszerét még a kisgyermek idegrendszere és elméje is könnyen megfejti. A zene egyes tartalmi elemeihez – például a gesztusokhoz, a kifejezett érzelmekhez, hangulatokhoz – mindenkinek vannak asszociációi. A zene befogadásához, átéléséhez ezért sem szükséges tudatos tudás – amint semmilyen más művészeti élmény megélése sem feltételezi azt. A zene élményforrás, s az akusztikus inger bárki számára észlelhető, értelmezhető. Kokas Klára foglalkozásain kiderült, hogy figyelemirányítással – elméleti tudás, tudatos zenefelfogás nélkül – óvodás korú gyermekek is képesek a zene lényegét megragadni. Szabad mozgásukban átérzik a zene tonális szerkezetét, az időbeli formaszerkezetet vagy épp a muzsika affektív mozzanatait: gesztusait, karaktereit. Ajándék volt számomra a vele való együttműködés. Személyiségéből is eredő zseniális vezetésének lehettem tanúja, mellyel a kezdő kisgyermekcsoportok otthonosan befészkelték magukat a zene lüktetésébe, megragadták a számukra figyelemfelkeltő összefüggéseket és azokat teljes testükkel és lelkükkel átérezték. Kifejezésmódjukban kortalan, érettségüket minden általam addig elképzelt értelemben felülíró módon jelenítettek meg olyan témákat, amelyek valamely titokzatos, s addig valósan még át nem élt élményhez kapcsolódtak; valamiféle sejtésszerű érzéshez, érzelemhez.
A zenei képesség kibontakozásáról, a sejtésszerű észlelésről így fogalmaz meg gondolatokat eddigi élményeimmel, tapasztalataimmal összecsengve a Hangok világa útmutatójában Dobszay László:
A zenei képzelet, gondolkodás, hallás, tehetség olyasféleképpen bontakozik ki, mint a kisgyermek biológiai, értelmi, anyanyelvi fejlődése. Nem úgy, mint a tudományos megismerés, vagyis fokról fokra, egyik téglát a másikra építve, a valóságot a fogalmi összefüggések rendjében darabról darabra föltérképezve. A kisgyermek azáltal fejlődik, hogy felfogóképességénél gazdagabb és sokrétűbb valóságban találja magát. […] Ebből a gazdag és teljes érvényű valóságból sok mindent észre sem vesz, noha ott van a szeme előtt. Másokat észrevesz, de csak sejtésszerűen; […] a homályosabb lépcsőfokok vezetik el a tudatosabb felismerésekig, a sokféleségben fogja észrevenni a hasonlóságokat, különbségeket stb. A fejlődésnek itt vázolt formája a kívülálló előtt kissé logikátlannak, kuszának tűnhet. Lehet, hogy valaki helytelen „ösztönösséget” sejt benne. De mégiscsak ez az élet fejlődésének törvényszerűsége. […] A gyermek minél többet forgolódik egy-egy variánscsoport tagjai között, annál jobban megtanulja használni és érteni jellegzetes fordulatait, elemeit.[3]
A muzikalitást, zenei képességet sokan sokféleképpen próbálták definiálni. Elsősorban a zenei részképességek számbavételével, kutatásával. Mivel a zenei képesség lényegeként a valós időben (a zenei folyamat megfelelő pillanatában) történő átérzés képességét, vagyis az ún. affektív zenei képességet határozhatjuk meg mind az előadó, mind a zenehallgató részéről, a muzsikus teljesítményét elsősorban az határozza meg, mit gondol, érez, miközben játszik.[4] Dobszay László definícióját használva: „a módszer a zene természetéből levont pedagógiai következtetés”. Ezért meghatározó számomra Stachó László integrált szemlélete, melyben a zenei átérző képességet jelöli meg a zenei képesség lényegeként és annak fejlesztését legfőbb célként gyakorlásmódszertanában.
A kezdők számára kialakított módszertanom célja az élményalapú képességfejlesztés, amelyben a gyermekek önmagukat kiteljesíthetik a zene megismerése, átérzése és megszólaltatása által. A fantáziavilág bevonása, az észlelés-érzékelés finomítása mind-mind táplálja a szabad, érzelmekkel összefonódó képzettársítást, és a nyelvi-fogalmi tárház gazdagításához is vezethet. Számomra ezek az első „szárnybontogatások”, amelyek a zeneértés birodalmába vezetnek.
[1] KOKAS Klára: Vízcseppben a fény
[2] Klára videóin figyelemmel kísérhető példaként szerepel Edda (Bartók bolgár táncában), Benyó Tomi (Stravinsky klarinétszólójában), vagy az afrikai népzenék mozgásos feldolgozása – e zenekultúrákkal nem találkozhattak addig a gyermekek.
[3] DOBSZAY László: Útmutató A hangok világa tanításához, I–VI. kötet, javított kiadás (STACHÓ László szerk.), Editio Musica Budapest, 2019, Z. 5310, 14–16.
[4] STACHÓ László: Hogyan nyerünk értelmet a zenéből? In: Vas Bence (szerk., 2015): Zenepszichológia tankönyv. PTE Zeneművészeti Intézet, Pécs, 167–191.
